Szabadon mint a madár...

Freebirds

Freebirds

Jövő nyártól elektronikus lesz az anyakönyv vezetése

2013. május 28. - Lenny Jack

Jövő júliustól már nem papír alapon, hanem elektronikusan vezetik az anyakönyveket. Ez az állampolgári ügyintézést és az anyakönyvvezetők munkáját is egyszerűsíti.

Az Országgyűlés hétfőn az elektronikus anyakönyv kialakításával összefüggő törvénymódosításokat 299 igen, 43 nem szavazat ellenében fogadta el. A döntés értelmében egységes, az egész országra kiterjedő rendszert vezetnek be. Az eddigi négy anyakönyvi típust (születési, házassági, a bejegyzett élettársi kapcsolatokat rögzítő és halotti) egy váltja fel, ezzel megszűnik az anyakönyvek közötti értesítési kötelezettség. Az új rendszer már nem eseményekhez, hanem személyekhez köti az adatokat, de ez alapján is lehet majd kivonatot és hatósági bizonyítványt kiállítani. A dokumentumok bármelyik anyakönyvvezetőnél, de még a külképviseleteken is kikérhetők lesznek.

Az elektronikus anyakönyvi nyilvántartás tartalmazni fogja az apai elismerő nyilatkozatokra vonatkozó adatokat. Bevezetésével szükségtelenné válik a házassági anyakönyv aláírása, utóbbi pótlására azonban bevezetik a házasságkötési lapot, így megmarad az aláírás ünnepélyes szertartása. Az elektronikus nyilvántartás az anyakönyvi kivonat útját is követhetővé teszi. Az eddigi, papíralapú anyakönyveket a változások felmerülésekor digitalizálják. A jogszabály tartalmazza az anyakönyvi adatok kutathatóságának szabályait is. A változtatások csaknem egymilliárd forintos informatikai fejlesztést igényelnek, amelyet uniós pályázati forrásból finanszírozna az állam.

A bejegyzés trackback címe:

https://freebirds.blog.hu/api/trackback/id/tr85331356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viliavereb 2013.06.02. 07:06:20

Aztán 20év múlva senki nem találja Kovács 12 Gergő és Nagy 25 Alexandra házasságkötési dokumentációját, mivel elvesztek egy szerverleállásnál.
Bezzeg a 100 éves papír alapú könyvek a máig megvannak és olvashatóak.
süti beállítások módosítása