Három nappal büntetőpere előtt ügyvéd nélkül van Portik Tamás (46). Az olajmaffiózóként számon tartott Energol Rt. volt igazgatóját nyereségvágyból előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolják.
A férfi élettársa az elmúlt hetekben több ügyvéddel is tárgyalt, de senki sem vállalta az évszázad legnagyobb bűncselekmény-sorozatának vádlotti védelmét. Jelenleg úgy tűnik, kirendelt védővel kell beérnie, ha csak valakinek nem lesz bátorsága beszállni az ügybe.
Előző védője, Bánáti Kristóf akkor szállt ki, amikor kezébe kapta a Prisztás-gyilkosságról szóló vádiratot. Emlékezetes: 1996-ban Budapesten, a Ladik utcában egy biciklivel érkező bérgyilkos közelről főbe lőtte a kocsijába beülni készülő Prisztás Józsefet a vád szerint Portik megbízásából. A gyilkosság oka egy ingatlanvita volt.
– Ez az ügy védhetetlen. Ráadásul a jövő hétre már beidézték a koronatanút, R. Lászlót, aki vallomásával elindította a lavinát. Tavaly június 14-én azután fogták el Portikot, hogy R. kipakolt – mondta el ügyészségi forrásunk. Hozzátette: várhatóan több olyan titkosszolgálati dokumentum kiszivárogtatására is számítani kell, amely Portikot még kellemetlenebb helyzetbe hozhatja – mint például a nemrégiben napvilágot látott Laborcz–Portik megbeszélés hanganyaga. Laborcz Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójaként 2008-ban kétszer találkozott Portikkal, amelyből mára politikai botrány lett.
Ilyen előzmények után talán érthető, hogy sztárügyvédek nem akarják vállalni Portik védelmét, más ügyvédek pedig 30 milliós díjat is elkérnének a védelemért.
Portik Tamás egyébként hosszú évekig szökésben volt. Bizonyos források szerint hatalmas vagyont mentett ki az általa vezetett vállalkozásból, majd ügye elévülése után előkerült, és a háttérben maradva bonyolította üzleteit. A 90-es évek nagyobb leszámolásai közül felelnie kell Seres Zoltán (†45) meggyilkolásának ügyében emberölésre való felbujtás és az Aranykéz utcai robbantás miatt is, amelyben Boros Tamást likvidálták. Borost azért tették el láb alól, mert együttműködött a rendőrséggel: terhelő vallomást tett többek között Portikra, amelyet egy többórás videofelvétel rögzített, ám ennek nyoma veszett.