Szabadon mint a madár...

Freebirds

Freebirds

Mit tehet a gyomoroddal a csípőspaprika?

2013. május 13. - Lenny Jack

Elméletileg van rá esély, a gyakorlatban mégis szinte kizárt, hogy bármely csípőspaprika túladagolása halálhoz vezessen: a legtöbb ember szervezete még azelőtt megálljt parancsol, mielőtt a helyzet visszafordíthatatlanná válna.

Skóciában egy étterem évente megrendezi híres chilievő versenyét, amelyen a vállalkozó kedvű résztvevők a világ legerősebb chilipaprikáiból készült étel elfogyasztásával tehetnek tanúbizonyságot bátorságukról. A feladat azonban korántsem veszélytelen: a két évvel ezelőtti eseményen több versenyzőhöz is mentőt kellett hívni, miután a "gyilkos curry" fogyasztása közben hányni kezdtek, mások ájultan fordultak le a székről vagy izzadva a padlón vonaglottak levegő után kapkodva. A chilievő verseny nehézségét jól példázza, hogy az első helyezett mindössze 9 kanálnyit tudott az ételből elfogyasztani, a második helyezettet pedig kétszer is kórházba kellett szállítani, mivel hányása és gyomorfájdalmai nem akartak enyhülni.

Az Új-Mexikói Egyetemen működő, a chilipaprika-fajták tanulmányozására szakosodott intézet igazgatója elmondta, hogy a túlzásba vitt csípőspaprika-fogyasztás elméletileg akár halált is okozhat, azonban a legtöbb ember szervezete még jóval azelőtt "lekapcsol", mielőtt ez bekövetkezhetne. Egy 1980-as kutatás során kiszámolták, hogy a legerősebbnek számító chilifajtákból porrá őrölve közel 1,4 kilónyit kellene egyszerre elfogyasztani ahhoz, hogy egy 70 kilós embernél bekövetkezzen a halál. Ez lássuk be, nem túl életszerű helyzet.

chilli.jpg

Aki éhesen megy vásárolni, tudatosan kalóriabombákat választ

Éhesen nem okos dolog élelmiszereket vásárolni, mert egyrészt minden kívánatosabbnak tűnik, másrészt erősebb a hajlam a kalóriában gazdagabb termékek megvételére.

A megállapításra brit kutatók jutottak azután, hogy 68 önkéntest laboratóriumban teszteltek. Megkérték őket, hogy öt órán át ne egyenek semmit, utána pedig a csapat felét jóllakatták, a másik felét meg éhesen hagyták és mindenkit "elküldtek" bevásárolni. A vásárláshoz nem kellett elmenniük, netboltokból vehettek ennivalót. A kiéhezettek átlagosan 5,7 kalóriadús terméket vásároltak, míg a nem éhesek csak 3,9-et.

A második kísérletben már valódi élelmiszerboltban vásároltattak be 82 alannyal különböző időben. Akik délután egy és négy óra között - azaz nem sokkal ebéd után - mentek, átlagosan 8 kalóriában gazdag portékával léptek ki az üzlet ajtaján. Akik délután 4 és este 7 között, azaz nagy valószínűséggel éhesebben tértek be a boltba, 11 "laktatóbb" terméket vettek - ismertette a Cornelli Egyetem tanulmányát a The Daily Mail című brit lap.ham.jpg

 

Amy Winehouse kiállítás lesz Londonban

Júliusban Amy Winehouse-kiállítás nyílik a londoni Zsidó Múzeumban, ahol az érdeklődők megtekinthetik többek között az énekesnő első gitárját, lemezgyűjteményét, ütött-kopott bőröndjét és ruháit is.

A néhai sztár családja a nagyközönség által még nem látott fényképeket is a múzeum rendelkezésére bocsát, amelyek egyebek között Amyt, barátait, családjának életét, a péntek esti vacsorákat, valamint bátyjának, Alexnek a férfivé avatását mutatják be - adta hírül a BBC internetes oldala.
Amy Winehouse 2011-ben, 27 évesen halt meg, a souldíva halálát alkoholmérgezés okozta.
Mint testvére, Alex elmondta, a tárlat nagyon személyes és bensőséges lesz. "Amy rendkívül büszke volt londoni zsidó gyökereire. Nem volt vallásos, de követte a hagyományokat. Remélem, hogy az érdeklődők eljönnek és megtekintik a kiállítást, ami nemcsak Amy egy másik oldalát mutatja be, de a családunk mint tipikus zsidó család életébe is bepillantást enged" - fogalmazott az énekesnő testvére. 
Az Amy Winehouse - Családi portré című kiállítás július 3-tól szeptember 15-ig látogatható Londonban.

amy.jpg

süti beállítások módosítása