Bejutott a Magyarországot képviselő ByeAlex és a Kedvesem című dal az 58. Eurovíziós Dalfesztivál fináléjába csütörtökön este a svédországi Malmőben. Az előadó az MTI-nek azt mondta, érez némi elégtételt.
ByeAlex a malmői verseny második elődöntőjében a 17 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a szombati 26-os döntő résztvevője.

A magyar énekes magabiztos, hibátlan produkciót nyújtott, amely a teltházas Malmö Arenában is tetszést aratott.
"Nagyon ideges voltam, de sikerült, és ez fantasztikus. Érzek némi elégtételt, hiszen néhány hónapja egy civil voltam, aki számokat írogatott, aztán megnyertem A Dalt, utána szétszedtek, azt mondták, mennyire rossz, hogy én győztem, majd most Malmőben magyarul énekeltem, és bejutottam a döntőbe" - fejtette ki a színpadról lejőve ByeAlex az MTI-nek.
Hozzátette: a döntőbe jutás volt a célja, hogy megmutassa "a mostanában nagyon kishitű magyaroknak, nem kell azonosulni senki mással".